Címlap

Magyar baka őrzi az emlékeket

EGER, CSERÉPVÁRALJA | Ahol a hősöket nem feledik, ott bizony lesznek újak is.

Az első, a nagy háborúba még nagyon lelkesen vonultak harcolni a katonák. A harctér pokla azonban megváltoztatta ezt a lelkesedést. A végére már csak a kitartás maradt és a túlélés vágya. Minden népcsoport, így a magyarok is, igencsak megszenvedték a háború viszontagságait. A csatazaj elültével a túlélők és a hátramaradottak számba vették a veszteségeiket.

Így tettek a cserépváraljai emberek is. Tizennyolc fiút, családapát, férfit nyelt el a háború pokla. Hősök voltak ők, akikre mindig emlékezni kell. Csatatereken, jeltelen vagy tömegsírokban nyugvó hőseik emlékére egy-egy juharfát ültettek el a helybeliek a temetőben.  A helyi védettséget élvező fasor majd száz esztendeje hirdeti, hogy nem feledik azokat, akik életüket adták a hazáért. Az emlékezet lehet örök, de a fák élete véges, így esett, hogy a tizennyolcból egy, mint a hősök, állva halt meg. A lábon száradt juhar várt a sorsára, amíg Kiss István egri fafaragót kérték fel, hogy készítsen szobrot a rönkből. A fa története adta az ötletet, hogy magyar baka szobra készüljön a juharból.

Az elgondolást munka követte. A fatörzsből lassan kibontakozott a zászlót őrző magyar katona. Baljával tartja a zászlót, melynek „selyme” a hátánál a földre omlik. Jobbjában a szuronyos puska. Elszánt tekintetében ott a harcra kész vitéz halált megvető bátorsága. S most a „Váraljai zászlóőr” őrzi a temető csendjében tizennyolc társa emlékét, mert ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.
A 230 centiméter magas szobrot Mindenszentek napján avatták fel, Cserépváralján, a temetőben.
Kiss István, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként idén számos köztéri alkotással gazdagította megyénk településeit.

Forrás: heol.hu

Nyári táboroztatás Cserépváralján


Névnap
Ma 2019. augusztus 20., kedd, István napja van. Holnap Sámuel és Hajna napja lesz.
English French German Italian Russian Spanish Hungarian
Hirdetések
Kiemelt weblapok:
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!
Google PageRank